Programajánló házon kívül

ZALAKAROS
Zalakaros GyógyfürdőGránit gyógy- és termálfürdő
Ki-ki igénye és célja szerint választhat a csaknem 4000 m2 vízfelületű medencék közül. A gyógyulni vágyók a 32-36 C°-os gyógy- és termálvizes ülőmedencéket, a pihenni regenerálódni óhajtók a termál medencéket, míg a sportolni és aktívan fürdőzni vágyók a feszített vízfelületű sportmedencét és az 1999. márciusában Magyarországon elsőként megnyitott fedett élményfürdőt választhatják. Az élményfürdő 10 db különböző vízi attrakcióval, a kellemes hangulatot árasztó miliőjével igazi vízi kalandot nyújt.
Megközelíthetőség: Zalakaros, Thermál u. 4.

NAGYKANIZSA
Thúry György Múzeum
A múzeum Emlékek a múltból című kiállítása a vidék régészeti leleteit, néprajzi emlékeit, XIX-XX. század műhelyeinek, boltjainak, lakásainak enteriőrjeit is bemutatja. Jelentős a képzőművészeti anyaga is.
A régészeti ásatások során előkerült leletanyagból újkőkori, bronzkori és római települések leleteit, és többek között egy avar kori férfi sírrekonstrukciót is kiállítottak. A néprajzi gyűjtemény két szobabelsőt mutat be: egy zalakomári és egy horvát ház berendezését. De fazekasmesterek munkái, szőtt és hímzett textilek (hetési és fehérhímzés) is helyet kaptak a kiállításban. A helytörténeti tárlaton hangulatos enteriőrök mutatják be a XIX-XX. század századfordulóján Nagykanizsán működött egyes műhelyeket, szatócsboltot, patikát, polgári lakásokat.
Megközelíthetőség: Nagykanizsa, Fő út 5.

Kiskastély – Képzőművészetek Háza / Plakátmúzeum
Az Erzsébet tér 15. szám alatti ház udvarában, a bejárattal szemben egy szép neoklasszicista villa látható. 1874-ben Krausz Mária nyaraló lakházaként készült. Közvetlenül a II. világháború előtt Lázár László gabonakereskedő birtokolta. Az 1996-ban felújított épület képtár szerepet kapott. Helyet ad állandó kiállítás keretében az Indiában új hazát talált Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet (anya és leánya) kelet világba kalauzoló festményeinek, valamint a kanizsai születésű, de Kaposváron élő Z. Soós István festőművész életművének.
Megközelíthetőség: Nagykanizsa, Erzsébet tér 15.

NAGYATÁD
Nagyatád GyógyfürdőGyógy- és strandfürdő
A strand 1989-ben került átadásra. A modern, minden igényt kielégítő kialakítása, a megnyugtató környezete a legideálisabb körülményeket teremti a felhőtlen kikapcsolódáshoz. Az ország legszebb és legkellemesebb fürdői közé sorolják. A város északi szélén található, mintegy 1000 méterre a Gyógyfürdőtől. 6 hektáros területével nagy szabadteret biztosít a nyaralni, napozni, sportolni vágyóknak. A strandon négy medence található.
Megközelíthetőség: 7500 Nagyatád, Zrínyi u. 75.

Hadipark és Hadtechnikai Múzeum
A 69. Harckocsi Ezred Nyugdíjas és Baráti Köre hadiparkot és múzeumot hozott létre Nagyatádon, hogy hatalmas technikai és tárgyi eszközparkot összegyűjtve bemutassa a Magyar Honvédség történetét 1848-tól napjainkig.
Megközelíthetőség: Nagyatád város szívében, a Széchenyi-tér keleti oldalán, a római katolikus templom mögött található.

Nemzetközi Faszobrász Alkotótelep és Szoborpark
A Nagyatádi Nemzetközi Faszobrász Alkotótelepen 1975. június 1-én indult az első alkotóidény. 1988-ig minden nyáron magyar és a föld számos országából ideérkező művész gyarapította a Szoborpark szabadtéri gyűjteményét. Az azt követő években az anyagi lehetőségek függvényében volt alkotóidény. Jelenleg Nagyatád Város Önkormányzata biztosítja a Szoborpark fenntartását, és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának pályázatai teszik lehetővé alkotóidények szervezését.
Megközelíthetőség: Nagyatád, Göröndi út

SOMOGYSZOB
Vilma ház
A Vilma-háza Somogyszob egyik büszkesége, mely a település legrégebbi – épségben lévő – lakóépülete. A ház rekonstruálására 2003-ban került sor. A fa kerítéssel és nagy udvarral rendelkező épületben eredeti állapotában láthatjuk a füstös-konyhát, kemencével, mely régi használati eszközökkel került berendezésre. A konyha alkalmas régi kemencében sült ételek elkészítésére, így megtapasztalva a jellegzetes ételek készítésének módját. A két szoba közül az egyiket régi népi bútorokkal és használati eszközökkel rendezték be. A másik szoba műhelynek lett berendezve, ahol a látogatók – előzetes egyeztetéssel – megismerhetik a szövés, korongozás stb. technikáit.

LÁBOD (Petesmalom)
Vidra park
Több mint százéves múltra tekint vissza a petesmalmi tórendszer, amely természetes élőhelyet biztosít a vidék jellegzetes állatvilágának. Miután itt találkozik a tavi és az erdei élettér, ennek köszönhetően rendkívül változatos a fajtagazdagság. A tórendszer mellett kiépített madárlesek különleges élménnyel várják az ideérkezőket. A nádas területen énekes nádi madarak élnek, gyakran látható a fekete rigó, a szürke gém, de a türelmes turista a védett réti sast és a fekete gólyát is megpillanthatja. A jelentős cigányréce populáció itt éri el európai elterjedésének nyugati határát. Jelentős a mocsári teknős populáció, valamint a kétéltűek számos faja is megtalálható.
Megközelíthetőség: Lábod - Petesmalom

KAPOSVÁR
Csíky Gergely Színház
Klasszikus műveket, kortárs szerzők alkotásait, prózai és zenés darabokat egyaránt játszanak a Csiky Gergely Színházban. A nagyszínpadi előadások mellett a Stúdiószínpadon elsősorban kísérleti jellegű darabokat mutatnak be.
Megközelíthetőség: Kaposvár, Rákóczi tér 1.

Rippl-Rónai Emlékmúzeum
A Róma Villában lakott Rippl-Rónai József, a magyar festészet kiemelkedő alakja.
A szobák a művész saját bútoraival és nyolcvan képével kerültek berendezésre, hűen tükrözve az eredeti állapotokat. A Rippl-Rónai képek a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum tulajdonát képezik. A nyolcvan darab mű betekintést enged Rippl-Rónai minden festői periódusába.
Megközelíthetőség: Kaposvár, Róma-hegy

Gyakran ismételt kérdések

Elfogadnak-e Széchenyi Pihenőkártyát?

Igen, mindhárom Pihenőkártyát elfogadjuk: OTP, K&H, MKB.

Rólunk mondták

Városy Judit - 5 csillag

2019. május 4.
Nagyon szép természeti környezetben van a szállás. Jó kirándulásokat lehet tenni a környéken gyalog, kerékpárral, kisvasúttal.