Multifunkcionális Ökoturisztikai Látogatócentrum

A KASZÓ Zrt. által alapított „Erdőgazdaság azokért, akik az erdőért” Alapítvány 2012-ben valósította meg a Multifunkcionális Ökoturisztikai Látogatócentrum kialakítását. A létesítmény azzal a céllal jött létre, hogy bemutassa a belső-somogyi sajátos növény- és állatvilágot és a jellemző természetes élőhelyeket, kiemelve a védett és ritka fajokat, a hazai, regionális jelentőségű természeti értékeket, valamint megismertesse az erdészek és vadászok munkáját. Fő célja a természet tiszteletére és védelmére nevelés, melynek elsődleges célcsoportjai az óvodák és az iskolák. 

Az Ökocentrum gyönyörű erdei környezetben található, ideális programlehetőséget nyújt felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Az épület teljes egészében akadálymentesített, amelyben található egy 50 fős konferencia- és oktatóterem, tanári szoba, információs szoba, valamint egy kiállító terem, melyben állandó vadászati kiállítás tekinthető meg. 

Gyakran ismételt kérdések

Biztosít-e az üdülő szobaárban fürdőköntöst?

Csak azokban a csomagokban biztosítjuk a fürdőköntös bekészítést, ahol ez kifejezetten fel van tüntetve, egyéb esetben pedig a helyszínen bárki számára bérelhető (térítési díja: 250,- Ft / alkalom).

Rólunk mondták

Renner Eszter – 5 csillag

2018. Szeptember 13. · 
Köszönjük a csodás napot, mindenkinek csak ajánlani tudjuk ezt a gyönyörű helyet, aki szereti a természetet, néhány óra nyugalomra vágyik... Külön köszönöm Raffainé Gerlecz Mónikának a kedvességet, segítőkészséget! Mi visszatérünk még!